Idén júniusban, Brüsszelben, a Dolphio Technologies jeltolmács-gépe, a SignAll nyerte el az LT-Innovate díjat. Az elismerést kiosztó egyesület (Association of the Language Technology Industry) tagjai között elsősorban nyelvi technológiákat fejlesztő cégek és kutató intézetek vannak, mert hisznek abban, hogy egy többnyelvű világban az interaktív kommunikációval foglalkozó projektek kiemelten fontosak.
Az eredmény elsősorban a SignAll mögött rejlő technológiának köszönhető, hiszen a fejlesztés nem csupán felismer jeleket, hanem a jelsorozatokat angol nyelvre le is fordítja.
A magyar fejlesztésű jeltolmács sikersorozata jó ideje tart. A NASA és a Google által alapított Singularity University CEE – Global Impact 2014-es versenyén a legjobb nyolc közé jutott, de kedvező fogadtatást kapott a bécsi Pioneers és a helsinki Slush fesztiválokon is. Az LTI-Innovative Award előtt pedig közönségdíjas lett a Várkert Bazárban megrendezett Smartmobil 2015 konferenciájának a CEE Lift off! nevű startupversenyén.
A SignAll valós időben képes az észak-amerikai ASL jelnyelv fordítására, amelyet csak az Egyesült Államokban több mint félmillió ember beszél.