2020 elején indultak el az első befektetés-célú közösségi finanszírozási kampányok Magyarországon. Ezt a Tőkeportál Zrt úttörő tevékenysége és számos tőkepiaci és szakmai szereplővel kötött együttműködése tette lehetővé. 2020 őszén fogadták el az új európai jogszabályt, az ECSPR-t, ami jelentős fejlődést tesz lehetővé a közösségi finanszírozási piacon. Csapatunk bővüléséhez keressük ambíciózus és életvidám, jó csapatmunkában dolgozni szerető, és munkája gyümölcsét a magáénak tudni szerető új munkatársunkat. Ideális jelölt az, akinek van már tapasztalata pénzügyi tervezés, kockázatitőke-befektetés, elemzés terén, illetve, aki e téma iránt hosszú távon, kiemelten érdeklődik.
Az alábbi feladatokban vehetsz részt:
- Részvétel a piacelemzés és üzleti tervezés, pénzügyi tervezés folyamatában
- Releváns szabályozási környezet és a versenytársak követése, elemzése
- Részvétel hazai B2B és nemzetközi ökoszisztéma-építésben
- Közösségi finanszírozással kapcsolatos szakirodalom figyelése, feldolgozása
- Belső anyagok és prezentációk összeállításában való részvétel, szakmai blogposztok elkészítése
- A munka nagy részét a kampánygazdákkal, partnerszervezetekkel és ügyfelekkel való kapcsolattartás, mentorálás, edukáció segítése teszi ki.
Amit kínálunk:
- Munkavállaló-barát munkafeltételek, rugalmas munkaidő, törzsidős rendszer
- Részvényopciós programban való részvételi lehetőség, hogy a sajátodnak érezd azt, amiért dolgozol
- Teljesítményarányos fizetési struktúra
- Folyamatos tanulási és fejlődési lehetőség
- Lehetőség távmunkára
- Jó közlekedés, parkolási lehetőség
- Versenyképes fizetés, érdekeltségi rendszer
- Folyamatosan fejlődő piaci környezetben való munka.
Akit keresünk:
- Üzletfejlesztés, pénzügyi elemzés, befektetés-elemzés területén szerzett 1-2 éves tapasztalat
- Kifejezetten biztos tárgyaló- és írásképes angol nyelvtudással bírsz
- Jó kommunikációs képességekkel rendelkezel
- Jó analitikus képességed van
Kérjük a jelentkezéshez önéletrajzod mellett mellékeld referenciamunkád is!
Job Features
Job Category | Tapasztalt, Távmunka |